Egyre többször hallom kisgyerekes szülőktől, hogy nem szeretnének a gyerekkel szemben elvárásokat támasztani. Például szobatisztaságra szoktatás esetében is hallottam már ilyen hozzáállásról. Szeretném leszögezni, hogy a gyerek nem kicsinyített felnőtt! Neki meg kell tanulnia, hogy mi a kívánatos és mi a nemkívánatos viselkedés. 
Főleg a kisgyermek fejlődését még az mozdítja elő, hogy a szeretett személynek meg szeretne felelni. Ez nem azt jelenti, hogy csak akkor szeretjük a gyermekünket, ha teljesíti az elvárásokat. Amikor nincs semmilyen rend és nem érzékeli, hogy helyeseljük, vagy helytelenítjük a történteket, akkor mihez alkalmazkodjon? Ilyenkor nem a gyereket kell minősíteni, hanem a viselkedését és azt, hogy minket ez hogy érint. Például ne azt mondjuk, hogy milyen buta, ügyetlen, rossz stb., hanem ezt: Tudod, hogy nagyon szeretlek, de ez a ……. viselkedés nem elfogadható. Szeretném, ha legközelebb ……… Elvárásainkkal mi utat mutatunk, hogy milyen irányba menjen, fejlődjön. Nagyon fontos még ebben a témában is a következetesség. Amit egyszer megengedünk, elnézünk, mert éppen mással vagyunk elfoglalva, máskor viszont nem, ebben az esetben a gyerekben zavar és értetlenség támad. Most akkor hogy is van?
Vannak kérdések, amiben a gyermek dönthet és vannak, amiben nem és ezek nem vitatémák. Szerintem dönthet abban, hogy a kockásat vagy a csíkosat szeretné felvenni, de nem dönthet abban, hogy mennyit tévézik, vagy egészségesen táplálkozik-e. Ő folyamatosan tanulja a dolgokat és nem mindig tudja, hogy mi a jó neki. Tehát szerintem nincs demokrácia. Ezt nem úgy kell érteni, hogy folyamatosan dirigálunk, erőszakoskodunk. Inkább úgy, hogy folyamatosan tanítjuk: mit, miért, hogyan. Amennyiben ez kiskorától így van megérti és magáévá teszi ezt a tudást és el is fogadja. Majd ahogy nő belátja, hogy vannak dolgok amik kötelezőek, de egyre több lehetőség van a választásra is: be kell venni a gyógyszert, akkor is, ha keserű, de választható hogy napi fél órát tévézik, vagy számítógépen játszik. Nem ehet chipset vacsorára, de választhat, hogy uborkát vagy paradicsomot kér.
Igen, nem mindig leszünk népszerűek, de akkor is kell tudni nemet mondani. Nem a gyerek irányítja a felnőttet, hanem mi tartozunk felelősséggel, hogy értelmes, egészséges embert neveljünk.
Ennek persze feltétele, hogy születésétől – fogantatásától kezdve szeretettel vegyük körbe, minél több időt töltsünk együtt, játsszunk, figyeljünk rá, boldog legyen és biztonságban érezze magát, amit a korlátok, határok is elősegítenek.
Tehát igenis építsünk arra, hogy a kisgyermek meg akar felelni, hiszen ez életkori sajátosság, és ő nem kicsinyített felnőtt, aki tudja, hogy hosszútávon mi a jó neki.